Milyen az élet belülről a Hamász irányította Gázai övezetben? Hogyan lehet túlélni a bombázások, lehetetlen életkörülmények közepette? És hogyan lehet kijutni onnan? Erről beszélt lapunknak egy magyar állampolgárságú palesztin, akinek családját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével sikerült a harcok elől Gázából kimenekíteni. Interjúnk.
A húsz éve Magyarországon élő, gázai palesztin származású, magyar állampolgárságú orvos a Hamász terrorszervezet 2023. október 7-i támadása után szembesült azzal, hogy egy újabb háború kirobbanása miatt édesanyja és két húga a harcok gyűrűjében rekedhet. Minden megtett, hogy Magyarországon segítséget szerezzen, végül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi, gázai keresztény kapcsolatrendszere lett a kulcs a mentőakcióban. A három hölgynek sikerült kijutnia az övezetből, és Magyarországra hozták őket. A palesztin férfi a téma érzékenysége miatt nem vállalta a személyazonosságát, Amin álnéven nyilatkozott a Mandinernek, és fotót sem készíthettünk róla.
Emlékezetes: 2023. október 7-én a Hamász palesztin terrorszervezet brutális támadást indított Izrael ellen, lemészárolva több mint ezer embert, miközben magukkal hurcoltak több mint kétszáz túszt a nyolcvanhat éves Slomó Manszurtól a kilenchónapos Kfir Bibaszig. Mindkettejük holttestét a közelmúltban adták ki Izraelnek, amelynek a terrorszervezeteknél jóval fejlettebb hadserege véres megtorló csapásokat intézett a Gázai övezet ellen, amit egyszer és mindenkorra meg akar tisztítani a terroristáktól, több esetben azonban civil létesítményeket is találat ér.
---
Jól beszél magyarul. Mióta él Magyarországon?
Húsz éve élek már Magyarországon. 2005-ben érkeztem egy diákcsereprogram keretében, megtanultam magyarul, és egy állami ösztöndíjjal magyar nyelven folytattam utána a tanulmányaimat.
A Gázai övezetben melyik településről származik a családja?
Gázavárosból.
A Gázai övezetből a Máltai Szeretetszolgálat segítségével kimenekítették az édesanyját és két húgát. Mikor és hogyan történt ez?
2023. október 7-e után elkezdődött a háború, az övezet bombázása, a családomnak pedig sikerült az utolsó pillanatban elhagynia Gázavárost. Délre mentek, és Deir el-Balah településen keresztül kijutottak az egyiptomi határ közelébe.
A halál torkából menekültek. Egy napon múlott az életük.
Ez mit jelent?
Rakétatámadás érte a lakásunkat, de nem volt otthon senki. A kisebbik húgom meggyőzte az anyámat, hogy menjenek át a nagybátyámékhoz – ennek köszönhetik az életüket. Ennek a húgomnak a legjobb gyerekkori barátnője azonban nem volt ennyire szerencsés, harminc családtagjával együtt halt meg később. És egyikük sem volt Hamász-szimpatizáns.
Mi maradt az ön szülőházából?
Én éppen a háború előtt három hónappal újíttattam fel a házat. A mennyezetek megsérültek, nagy lyukak tátonganak rajtuk, az épület megrongálódott, a falak összeomlottak, de megmaradtak a tartógerendák. A bátyám és a nagybátyám arra laknak, megvan még a ház.
Ön megpróbálta segíteni anyját és testvéreit az övezetből való kijutásban?
Természetesen, mindent megtettem innen Magyarországról, amit lehetett. Négy hónapon keresztül mindenhova e-maileket küldtem, felvettem a kapcsolatot minden létező szállal. Sok segítséget kaptam, de
a végén mindenhol falakba ütköztem, és már elveszítettem a reményt.
Aztán jött egy telefonhívás a Máltai Szeretetszolgálattól...
Hogyan jött a képbe a Máltai Szeretetszolgálat?
A szervezetnek a helyi gázai keresztény kapcsolatain keresztül tudomása volt sok menekültről, köztük a családomról is. Az ő helyzetük viszont különleges volt, mert az esetükben volt egy magyar szál: a legközelebbi rokonuk, én, magyar állampolgár volt. A szeretetszolgálat arról is értesült, hogy én innen kezdeményeztem a családtagjaim honosítását, valamint állami és nem állami szervezetek is elkezdtek dolgozni az ügyön – de én erről az utolsó pillanatig nem tudtam.
Hogyan sikerült kihozni őket az övezetből?
Erre nekem már nem volt behatásom. Nagyon megnehezítette a dolgot, hogy nem nagyon lehetett kapcsolatba lépni velük, ugyanis az internethálózat le volt szakítva, a telefonok nem működtek.
Ha időnként eljutottak egy olyan helyre, ahol volt hálózat, akkor életjelet küldtek magukról.
A történet többi részét én is csak utólag tudtam meg. Deir el-Balahból el kellett jutniuk Rafahba, majd át kellett kelniük a határon, a Sínai területen keresztül pedig Kairóba kellett érniük, hogy Magyarországra jussanak. A máltaiaktól tudom, hogy a magyar hatóságok, a kairói magyar nagykövetség és a Máltai Szeretetszolgálat, illetve az ő helyi keresztény partneri hálózatuk közös munkája volt benne, hogy ez sikerülhetett.
Két héten át majdnem száz átszállással, kézről kézre juttatták el anyámat és két testvéremet a határig,
majd az izraeli hatósággal a magyar fél megállapodott, egyéni engedéllyel átengedték őket, és onnan Egyiptomon keresztül hozták őket Magyarországra.
Ön az elmúlt húsz évben hányszor járt Gázában?
Akkor lehetett hazamenni, amikor kinyitották a határt. A tanulmányaim végén mentem haza először, 2005 és 2012 között összesen kétszer jártam otthon. Volt, hogy időszakosan kinyitották néhány hétre a határt, de ha hazamentem volna, akkor nem biztos, hogy vissza tudtam volna jönni, és akkor elvesztettem volna az ösztöndíjamat, nem tudtam volna befejezni a tanulmányaimat. A 2021-es háború után tudtam hazautazni, mivel apám megbetegedett – a halála előtt még éppen sikerült beszélnem vele, és a temetésén is ott lehettem.
Milyenek voltak az életkörülmények a Hamász irányította övezetben a 2023-ban kirobbant háború előtt?
A személyes élményeimet mondom: én a második intifáda után, 2000 és 2005 között éltem át háborúkat Gázavárosban, és sok mindent láttam.
Mindent meg lehet szokni, a jót is, meg a rosszat is.
A helyzet a körülményekhez képest jó volt.
A másik palesztin területhez, a ciszjordániaihoz képest is?
Azt nem tudom, mert életemben egyszer jártam csak ott, két napig egy sportesemény miatt. Gázaiként csak engedéllyel lehet oda átmenni, nem mehettem. Gázában élni és felnőni szerencse kérdése.
Életben maradni, vagy boldogulni?
Mindkettő. A szerencse azon múlik, hogy eltalál-e egy rakéta vagy egy lövedék. Azokban az években folyamatosan becsapódtak a rakéták. Ha az ember elment iskolába, vagy csak sétált az utcán, bármikor meghalhatott.
Jellemzően hajnal háromkor jöttek a vadászgépek, nem hagytak minket aludni – nem aludtunk el tehát háromig,
megvártuk ébren, hogy ne álmunkban, váratlanul érjen minket az esetleges becsapódás.
Nem sokan tudják, milyen, amikor megcsap az F-16-os, F-18-as vadászgépek rakétáinak szele és hordaléka: ha akár több kilométerre dobják is le tőled, akkor is olyan érzés, mintha kimenne belőled az élet, kifagy a véred.
Két métert repül az ember a légnyomástól, kiszakad a szíve, és néhány pillanatig nem tudja, hogy meghalt-e vagy él.
Aztán utána mindenki sír, rohangál, az ablakok üvegei betörnek, mindenki vizsgálja, hogy milyen sérülései vannak, vagy hogy a szomszédai életben vannak-e még.
Ön szenvedett légitámadásokban bármilyen sérülést?
Én nem. Az izraeli légi támadási gyakorlat az volt, hogy az első rakétabecsapódás után kis szünettel ugyanoda lőttek: megvárták, míg sokan odagyűlnek a becsapódás helyéhez megnézni, hogy vannak-e még élők, és akkor érkezett az újabb lövedék rájuk. Egy ilyen esetben hetvenen haltak meg a közelünkben, köztük több osztálytársam. A halál mindig az ember után ólálkodott.
Megszoktuk a halált: lehet, hogy meghalunk holnap; de lehet, hogy ma. Így éltek az emberek.
Barátokon kívül a rokonságban is történt elhalálozás?
Kinek nem haltak meg Gázában rokonai? A mostani háborúban anyám húgának a három gyereke vesztette az életét. 8, 15 és 21 éves fiatalok, az udvaron játszottak, és kaptak egy rakétát. Ezen kívül két másik unokatestvérem is meghalt, egyikük az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezetnél dolgozott, és a szervezett kimenekítés közben kapott fejlövést.
Hány légi támadást élt át?
Rengeteget. Azokban az években még a Fatah kormányzott a Gázai övezetben, az izraeli hadsereg akkor az ő főhadiszállásaikat, intézményeiket lőtte kétnaponta Arafatváros negyedben – mi ott laktunk a közelben, mindent éreztünk. Az al-Sifa központi kórház is három percre volt tőlünk, a fél gyerekkoromat a kórház környékén töltöttem.
Volt, amikor egy detonáció által leszakított fejet találtam, és bevittem a kórházba.
Leszakított kezek, lábak, belek – nekem ezek szinte természetes jelenségek voltak akkor. Ilyen élmények mellett nem véletlenül lettem orvos.
Az egzisztenciateremtés min múlik ebben az elzárt övezetben? A kapcsolatrendszeren, vagy a rátermettségen?
Azon, hogy az ember akarja. És általában a gázaiak akarják. Vannak persze szociális tényezők, de alapvetően ez azon múlik, hogy mit akar elérni egy ember.
Azokban az években, amikor Gázában élt, miből volt hiány?
Szabadságból. Nem lehetett utazni, mindenhol korlátozások érték az embert. 350 négyzetkilométeren belül alig tud megmozdulni az ember. A bezártság frusztrációt okoz.
Megélhetési problémák?
Voltak, hiszen
ez egy zárt, börtönszerű terület, nem lehetett jól megélni.
Mindenki arról ábrándozott, hogy majd jobb életszínvonal lesz, hogy lehet utazni arra, amerre az ember akar.
Élelmiszer, alapvető cikkek azért mindig megvoltak?
Igen, azok megvoltak. Persze, így is sokan nélkülöztek, sokan abból éltek, hogy a külföldön dolgozó rokonaik rendszeresen küldtek haza nekik anyagi támogatást.
Hogyan változott meg az élet Gázában 2023. október 7-e után?
Olyan állapot lett, hogy egy éven keresztül egy hagymát, egy paradicsomot nem láttak emberek tömegei. 200 dolláros áron talán lehetett szerezni. A legtöbben konzerveken éltek, és így tovább.
Miután a lakosság nagy része a bombázások miatt elveszítette az otthonát, most az emberek hol húzzák meg magukat, miből tarják fenn magukat?
Segítik egymást, nyilván egyeseknek voltak tartalékaik, mások rokonoktól kaptak segítséget.
A rendszeres élelemhez jutás ad feladatot az embereknek.
Minden gázai családban van egy táska, benne a legfontosabb dolgok, útlevelek, bizonyítványok, megtakarítások – ez elő van készítve, és amikor menekülni kell, akkor mindenki megfogja ezt a táskát, és gyorsan indulni tud. Sokan kórházakban próbálnak menedéket találni.
A családtagjai mit terveznek: visszatérnek majd valamikor Gázába, vagy maradnak külföldön?
Még én is ezt tervezem.
Tehát az egész család vissza akar térni Gázába?
Mindannyiunk.
A magyar kormány nem engedélyezi a palesztinpárti tüntetéseket, és Izrael szövetségesének definiálja magát – a palesztin ügy rosszul áll Magyarországon. Nehéz ma palesztinnak lenni hazánkban?
Hát, ez egy érdekes kérdés. Kétféleképpen tudnék erre válaszolni. Először is, én büszke vagyok arra, hogy palesztin vagyok. Másrészt, könnyű palesztinnak lenni Magyarországon, a hétköznapokban könnyű. A közösségi médiás felületeken azonban
kommentekben többször terroristának neveztek például, vagyis politikai síkon nehéz palesztinnak lenni.
Mindig nagyon jól éreztem magam Magyarországon, de az utóbbi egy évben ez egy kicsit megváltozott.
Nyitókép: A gázai övezetbeli Dzsabalija menekülttábor romjai 2025. január 19-én / Omar AL-QATTAA / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Milyen alapon kötött Izrael tűzszüneti egyezséget a Hamasszal? Mit vár a zsidó állam Donald Trump második elnökségétől? És milyen szövetségesnek bizonyul Magyarország? Gideon Saart kérdeztük.
--
Az amerikai elnök olyan megjegyzést tett, ami arra utal, hogy modósíthatta gázai tervét.
Az algériai-palesztin származású diákvezér felelős a korábbi botrányokért – Hamász-kötődéssel vádolják.
Felásták a gyepet, és a festékes kannák is előkerültek.
Az amerikai elnök „okos döntést” vár a terrorszervezet vezetőitől.
Óriási összeget hagytak jóvá a lerombolt területek újjáépítésére.
A magyar állampolgársággal is rendelkező szövetségi kapitány is tisztelgett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt.
A publicista korábban érveket sorakoztatott fel amellett, hogy a pedofilok is alapíthassanak pártot.
Az amerikai elnök emlékeztetett, Ukrajna elfogadna bizonyos tűzszüneti feltételeket, de Moszkvával továbbra is kihívást jelent megállapodást kötni.
